Cikkek ábécé sorrendben

A 2001. szeptember 14-15-én Dunaszerdahelyen rendezett népzenei konferencián hangzott el két előadás a cikk szerzőjének előadásában, melynek írott változatát rendelkezésre bocsátotta. Az első előadás anyagát olvashatjuk most. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében található Népzenei Archívum kezdetei több mint 100 évre nyúlnak vissza, s Németh István a Hangarchívumban eltöltött 32 éve alapján bátran mondható a téma neves szakértőjének. Elmondja az archívum vázlatos, ám tisztán követhető történetét, eddigi működésének tapasztalatait, hozzátéve, hogy véleménye szerint más gyűjteményeknél is hasonlóan kell feladatokat, problémákat megoldani, mely fő feladatokat fel is sorolja, s részletesen elemzi. Megtudhatjuk, hogy az első időszakban Vikár Béla gyűjtéseitől az ötvenes évekig, a Néprajzi Múzeum volt a népzenei felvételek gyűjtőhelye, sőt, részletes lejegyzéseket készítettek fonográf hengerekről. Azonban, sajnálatos módon a gyűjtemény gyarapítása, feldolgozása és időtálló archiválása a 60-as években, Lajtha László halála után fokozatosan elsorvadt. Ugyanakkor a háború után, az 50-es évektől kezdve, több intézmény (Magyar Állami Népi Együttes, Népművészeti Intézet) munkatársai is készítettek népzenei, néprajzi felvételeket, azonban ezek nagy része megsemmisült. 1958-tól (Sztanó Pál lett a vezető) a Hangarchívum gyarapodott a fentiekben említett intézmények által megőrzött felvételekkel is. Sztanó Pál és Csapó Károly a Néprajzi Múzeum teljes fonográf gyűjteményét átjátszotta magnószalagra, de megtalálhatók itt Kodály saját hengereiről, a teljes Pátria sorozatról, vagy a Magyar Rádió által készített autentikus népzenei felvételek egy részéről is másolat. Így a 60-as, 70-es évekre a Zenetudományi Intézeté lett a legnagyobb népzenei hangfelvétel gyűjtemény. A 80-as években technikai korszakváltás következett be, a hagyomáynos hanglemezeket és magnókazettákat  a 90-es évekre szinte teljesen felváltotta a CD. Azonban eddig a fémmatrica bizonyult a legalkalmasabbnak a tartós megőrzésre, ugyanis a nikkel fémmatrica több száz évig képes megőrizni a hangfelvételt, minőségromlás nélkül. A Hangarchívum anyagának összegyűjtése kutatók százainak köszönhető, fizikai értéke több százmillió forint, eszmei értéke pedig felbecsülhetetlen, hiszen a felvételek nagy része pótolhatatlan. Ezt az értéket pedig kötelességünk megőrizni.