Ezen írás a Napi Magyarország kulturális mellékletében jelent meg 1999. december 10.-én, GDÚR tollából. A szerző a bolgár Nikola Parov zenésszel beszélget arról,  hogy mi a véleménye a magyar néptánc és népzene művelését illetően hazánkban. Parov egyfajta helyben járásról beszél. Elmeséli saját tapasztalatait annak fényében, hogy immár öt éve - egyedüli magyarországi zenészként - működik közre a világhírű- és sikerű Riverdance első zenekarában az Egyesült Államokban. Megtudjuk tőle, hogy pályafutása során hozzászokott a színpadon egyfajta művészi egoizmushoz, de ott be kellett közkatonaként állnia a sorba, s húszévnyi zenélés után, alá kellett rendelnie magát a csapatmunkának. Kiemeli, hogy jól megfizetik, s negyven éves korára elért mindent szakmailag és anyagi szempontból is, amit egy zenész elérhet. Erre úgy gondolja, Magyarországon esélye sem lett volna, és a jövőben sem lenne. 

A Riverdance című  folk-show produkcióban való közreműködése kapcsán tesz összehasonlítást a nyugati, s a hazai helyzet, szakmaiság között. Azt a kérdést feszegeti: mit kellene adni az egyre igényesebb hazai közönségnek, amely minden szempontból minőséget vár, s egy koncertért hajlandó kifizetni nagyobb összeget is. Véleménye szerint: nem szabad elégniük a magyar zenészeknek, koreográfusoknak az adatközlés és az archívum-létrehozás máglyáján. Hozzáteszi még, hogy igen sok tehetséges fiatal zenész van hazánkban, akik azonban nem tudnak érvényesülni, emellett pedig sajnos, nincsenek független, éleslátású menedzserek, művészproducer egyéniségek, akik kiszúrják ezeket az igazi egyéniségeket.