A cikkben Maácz Lászlóról emlékezik a szerző, Fuchs Lívia. Felidézi, hogy az egyetem elvégzését követően, - ahol bölcsész diplomát szerzett -, a Táncművészet című folyóirat szerkesztőségébe került, melynek főszerkesztőjétől, - aki felejthetetlen szakmai és emberi atmoszférát teremtett -,  megtanult mindent, amit az újságírásról, lapkészítésről és sajtóetikáról tudni kell és érdemes. Maácz László olyan vezető volt, akinek lehetett ellentmondani, akivel lehetett kemény, viharos vitákba is bocsátkozni, hiszen számára a legfontosabb volt, hogy szakmai kérdésekben a lap függetlenségét fenntarthassa. (Ezen szándékában segítette őt egyébként a Lapkiadót irányító Siklósi Norbert is.) A cikk írója később az önállósodás útjára lépett, így lett ő a Táncarchívum állami státust kapott vezetője. Lojalitását nem veszítette el "alma mater" műhelye, főszerkesztője iránt, nem okozott közöttük sem szakítást, sem elhidegülést döntése. Utóiratában leírja mackós, hümmögős, önironikus alakját, aki kételkedő, sebezhető, de önállóan gondolkodó egyéniség is volt egyben, s aki mindig megpróbált önmaga maradni.