A Magyar Televízió Magyar2 csatornáján vetítették Csúri Ákos TáncházFilm című zenés dokumentumfilmjét, a cikk ezen film beszélgetéseinek részleteit mutatja be az olvasónak. Kelemen László szerint a városoknak szükségük van a táncházakra, hiszen ezek által lehetőség adódik a gyökerekre való visszatalálásra. Hozzáteszi, hogy a táncházmozgalom jelenleg stagnál, ez többek között az intézményesülés hiányának is köszönhető, ugyanakkor a jövő bizalommal teli és „innen már csak felfele vezethet az út”. Árendás Péter elmondása alapján, ha a népzenének legalább akkora reklámja lenne, mint a technónak, a fiatalok ugyanolyan lelkesedéssel befogadnák és megvásárolnák, mint egy kuriózumot, hiszen tagadhatatlan, hogy a média befolyásoló hatással van a fiatalok ízlésére. A továbbiakban Felföldi László nyilatkozik, saját fiatalkori élményét felelevenítve, Cambridge-ben egy táncklubban a rendszeresen összejáró angolok lemezre táncoltak és mindenki tudta hogyan kell mozogni, éppen ezért számított meglepetésnek, amikor Felföldi László saját táncához fütyülve adott elő sokféle figurát, mint különlegesség Kelet-Európából. Berán István szerint ma már nem a táncház az egyetlen hely, ahol kifejezhetjük magyarságunkat, hiszen manapság mindenki táncolja a másikét, illetve a zenészek is nyitottak egymás zenéi iránt. Fábián Éva meglátása, hogy a magyar néptáncnak nehezített körülményei vannak, ami a figurákat illeti, hiszen egy moldvai vagy egy balkán táncházban, ahol lánctáncot járnak és mindenki ugyanazt táncolja, jobban feltalálja magát az ember, ehhez képest a magyar táncházak sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek. Halmos Béla véleménye szerint a táncháznak megszűnt a mozgalom jellege, de van jövője, hiszen manapság már szervezett keretek között történik a zeneoktatás és a táncoktatás, valamint a zenekarok száma is egyre növekszik, ugyanakkor a hagyományátadásnak a megszokott formája már nem alkalmazható, mert a generációs különbségek sokkal erőteljesebbek napjainkban. Tímár Sándor úgy érzi a táncházmozgalom szerepe most érik be igazán, amikor a fiatalság nevelése kerül a középpontba, ahogyan a játék és a tánc kulcsfontosságú elemeket tanít a gyerekeknek. Szabó Attila szerint a táncház egy egészséges egyensúlyt alakít ki bennünk és Európában, mint a nemzettudatosság egyik felülete. Végezetül Vásárhelyi László elmondja, hogy a gyerekek már szervezett körülmények között találkoznak a néptánccal és nem az utcán mennek szembe vele először, ennek köszönhetően nagyobb az esélye, hogy aktív résztvevői lesznek ennek a közösségnek.