Csorba János 1925-ben született Széken, a háború beköszöntével Magyarországra került, majd az orosz fogságból ’48-ban menekült. A családalapítást követően Szamosújváron telepedtek le feleségével, ahol Kallós Zoltánnak köszönhetően kapcsolatba került számos magyarországi néprajzossal. Beleszeretett a népdalba, a népviseletbe és a hagyományok őrzésébe, ezért egyre nagyobb erővel dolgozott ezen értékek felkutatásán. Munkája megtérült, ugyanis 1999-ben a Népművészet Mestere díjjal jutalmazták. Csorba János a „Bár emlékezete maradjon meg…” című könyvében úgy beszél Ferenczi Márton Zsúkiról, mint tanítómester, kinek zenéjében „soha semmi hiábavalóság” nem volt, de aki tekintélyét megfontoltan őrizte. Magatartását és háztartását akármelyik előkelő családdal össze lehetett volna hasonlítani, ugyanakkor muzsikája egyedinek bizonyult, hiszen a szakmában jártasok a mai napig nem tudják visszaadni azzal taktussal és azokkal a vonásokkal. Könyvének további részletéből kiderül, hogy a szerző saját bevallása szerint nem volt jó táncos, ám a muzsikát annál jobban szerette. A továbbiakban betekintést nyerhetünk Szabó Varga György életének meghatározó mozzanataiba, ami által beigazolódik, hogy annyira szerette keserveseit, hogy ha falcsul szólt, még illetlen pillanatban is képes volt odamenni és helyreigazítani az éneklőket. Végezetül, az író szerint a szerelmi csalódáson átesetteknél csak a szolgalegények énekelnek jobban.