XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 3
 =>  
A Hagyományok Háza a Magyar Holokauszt Emlékév keretében 2014 őszén tíz alkalmas népzenei gyűjtés- és koncertsorozatot valósított meg a Fonó Budai Zeneházban, ahol szeptember 10. és december 20. között kéthetente egy-egy zenekart láttak vendégül a Kárpát-medence különböző területeiről. A sorozatban elsősorban az 1997 és 2001 között lezajlott Utolsó Óra gyűjtőprogramra érkezett cigányzenészekből válogattak, és olyanokat, akiknek munkásságában jelen van a zsidó és cigány népzenei hagyomány, illetve akiknek repertoárjában fellelhetőek a cigánysághoz vagy a zsidósághoz kötődő énekek, hangszeres dallamok. Emellett olyanok is érkeztek, akik korábban nem jártak a Fonóban. Árendás Péter az általános tapasztalatokról és az egyes zenekarokról is írt összefoglalójában.
A részletesebben bemutatott előadók:
Csengeri Andrei „Árpi” és zenekara (Magyarszovát, Mezőség); Horváth András és zenekara (Tiszakóród, Szatmár); Lantoş Niculae és zenekara (Nagybánya, Máramaros).