„…régen még a halál is más volt: a falubeliek ott voltak a haldokló mellett, osztoztak a család gyászában, s jelenlétük enyhítette a család fájdalmát.” – idéz fel tanulmánya bevezetőjében egy régi beszélgetést Halász Péter, akinek most közölt írása megerősíteni látszik a fenti kijelentés igazságát. A tanulmány végigköveti a folyamatot a haldoklás előjeleitől a holtest felkészítésén keresztül a temetésig, és tovább: a halottra való emlékezés és a gyász mellett kitár a halott visszajárásával kapcsolatos hiedelmekre is.
Kutatásának eredményeit így foglalja össze az írás zárszavában:
„Kis túlzással azt mondhatjuk tehát, hogy a hagyományos moldvai csángómagyar közösségek »együtt éltek« a halottaikkal. Az élők ritkán keresték fel őket a temetőben, de a halottak gyakran »látogatták« élő hozzátartozóikat álmukban, családi beszélgetéseikben, vagy legalábbis képzeletükben. Anélkül, hogy ismernék azt a sokat emlegetett mondást, mely szerint csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek.”