Cikkek ábécé sorrendben
A lélek titkos beszéde
Bada Márta festőművész alkotói világa
- Lapszám: 2008/6
- Kezdőoldal: 34
- Szerző: Borka Elly
- =>
Borka Elly írása Bada Márta festőművész életútját és alkotói világát mutatja be a folkMAgazin olvasóinak.
Bada Márta útjáról így vall: „1951-ben születettem a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Héttagú családból származom. Szüleim vályogvetéssel és rongykereskedéssel foglalkoztak. Az általános iskolát csak ketten jártuk ki, én és a húgom. A cigányközösség, a táj, a természet vett körül. Édesanyám elalvás előtt sokat mesélt. Nálunk az a szokás, hogy amíg el nem temetik a halottat, addig tart a virrasztás, a vigasztalás, és közben, aki régi történeteket ismer, az elmondja a többieknek. Talán azért vágyom vissza a gyermekkorba, mert az a környezet, amelyben most élünk, nem tetszik nekem. Ha végignézek az erdőn, nem a régi. Sem a növények, sem a vizek. Összetört a természet, miként az emberek is. Egykor azt sem tudták, hogyan segítsenek egymásnak. Ma már csak a pénz számít. 1963-tól 1976-ig a Budapesti Épületkerámiai Vállalatnál dolgoztam segédmunkásként, s a kézi-festő műhelyben lehetőséget kaptam padlólapok tervezésére. Aztán a gödöllői Városgazdálkodási Vállalathoz kerültem, ahol takarítónőként dolgoztam. [Ma nyugdíjasként már csak az alkotásnak és családjának él. – B. E.] Iskolás koromtól festegetek. Remsey Iván, Mizser Pál festőművészek és László Lilla rajztanárnő segítő keze nyomán alakult ki festészetem. 1973-tól rendszeresen festek, munkáimon Gödöllő város és annak környéke, valamint a környezetében élő cigány emberek élete és megálmodott mesevilága elevenedik meg. Festményeimmel örömet szeretnék szerezni az embereknek, átadni azt a boldogságérzést, amit a festés szerez nekem.”
Bada Márta útjáról így vall: „1951-ben születettem a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Héttagú családból származom. Szüleim vályogvetéssel és rongykereskedéssel foglalkoztak. Az általános iskolát csak ketten jártuk ki, én és a húgom. A cigányközösség, a táj, a természet vett körül. Édesanyám elalvás előtt sokat mesélt. Nálunk az a szokás, hogy amíg el nem temetik a halottat, addig tart a virrasztás, a vigasztalás, és közben, aki régi történeteket ismer, az elmondja a többieknek. Talán azért vágyom vissza a gyermekkorba, mert az a környezet, amelyben most élünk, nem tetszik nekem. Ha végignézek az erdőn, nem a régi. Sem a növények, sem a vizek. Összetört a természet, miként az emberek is. Egykor azt sem tudták, hogyan segítsenek egymásnak. Ma már csak a pénz számít. 1963-tól 1976-ig a Budapesti Épületkerámiai Vállalatnál dolgoztam segédmunkásként, s a kézi-festő műhelyben lehetőséget kaptam padlólapok tervezésére. Aztán a gödöllői Városgazdálkodási Vállalathoz kerültem, ahol takarítónőként dolgoztam. [Ma nyugdíjasként már csak az alkotásnak és családjának él. – B. E.] Iskolás koromtól festegetek. Remsey Iván, Mizser Pál festőművészek és László Lilla rajztanárnő segítő keze nyomán alakult ki festészetem. 1973-tól rendszeresen festek, munkáimon Gödöllő város és annak környéke, valamint a környezetében élő cigány emberek élete és megálmodott mesevilága elevenedik meg. Festményeimmel örömet szeretnék szerezni az embereknek, átadni azt a boldogságérzést, amit a festés szerez nekem.”