Veress Sándor (1907-1992) zeneszerző, népzenekutató, zeneszerzés-professzor és zongoraművész hivatás-területei egyértelműen jelzik a 20. századi magyar zenetörténet szellemi-művészi folytonosságát a Bartókot és Kodályt követő első nemzedék körében. Veress, aki zeneszerzésben Kodály növendéke volt és zongoratanulmányainak utolsó időszakát Bartóknál végezte, első reprezentánsként csatlakozott két mesterének eszmei programjához. A sokoldalú alkotói, előadóművészi és tudományos felkészülés eredményeként Veress már a harmincas években kiemelkedő jelentőségű alkotó személyiséggé (Veress-bemutatók IGNM-fesztiválokon 1935, 1937), népzenekutatóvá (moldvai gyűjtés, 1930, Bartók kutatói asszisztense az MTA-n) és zenepedagógussá (1943-1949 között Kodály zeneszerző tanári utóda a Zeneakadémián) vált.
Veress Sándor pályaútja két, időben szinte egyenlő arányú periódusra tagolódott: az első 42 évet a magyar zeneélet keretében, a másodikat Svájcban, berni emigrációjában élte meg.