Kozák József,  A mi furulyánk –III. című írásban folytatja a magyar furulya kialakulásának, történetének és használatának ismertetésérét. Olvashatunk a dunántúli megyékből ismert fanyeles (fadugós) hosszúfurulya sajátosságairól és használatáról (5 hangképző nylás, az alső 3 nagyobb méretű nagyobb lyukat használják, 4–5–ik hangnyílás hangjai félhangonként követik egymást). Hallhatunk a hangszer készítéséről (félhold formájú szélhasítója, végében faragott nyelv stb.) és a különböző átmeneti formákkal és elterjedésükkel is megsimerkedhetünk pl. a román Karvallal (60–70 cm, 5 lyukú rendszer), a hosszú sípnyílású  a Balkán déli részén és török területen Kaval néven szereplő furulyával, vagy a szlovákok óriásfurulyájával a Fujerával (Hermann Ottó beszámolója is olvasható a gyetvai fujerásokról), valamint a csilinka fadugós formáról is adatokat tudhatunk meg (csak a moldvai csángóknál). Kozák József újból megemlíti többek között, hogy a mi furulyánk egy korábbi kultúra terméke és szerinte a jégkorszaki eredetű nyelvdugós furulyák és az antik Európából származó blockflöte típusú hangszer ötvözetéből alakult ki stb.