Cikkek ábécé sorrendben
Beszélgetés Kányádi Sándorral
- Lapszám: 1994/3
- Kezdőoldal: 6
- Műfaj: riport
- Szerző: Fehér Anikó
- =>
Fehér Anikó készített interjút a kecskeméti Népzene Találkozón Kányádi Sándor íróval és költővel, akitól megtudhatjuk, hogy a nyarat Hargitafürdőn, a Hargita fenyői alatt töltötte. Itt gyermekek kérdezték verseinek keletkezéséről. A költő elmondja, hogy kétévente szokott átjárni Magarországra, de idén Szlovákiában, a Csallóközben utazgatott Szentgotthárdig, majd Zalaegerszeg és a Kiskunság következett a Forrással, és most jött a Hírös Hétre. Kányádi Sándor beszélt a költészete és a népzene kapcsolatáról, megemlíti Petőfit és Babitsot, illetve Balassit (aki még valamilyen dalnak a nótájára írta a verset). Elmondja, hogy régen kántálták a verseket, de Gutenberg óta a vers száműződött a könyvbe, azonban a Rádió, Tv megjelenésével változik a helyzet. Pozitív példának említi a Kalákát, akik elegáns zenei tálcán kínálják a verset és a költő felveti, hogy nincs külön gyermekirodalom. Arany Jánost és Petőfit tudja ajánlani, az utóbbitól az Anyám tyúkja című költeményt felnőtteknek és gyerekeknek is jónak találja. A Toldival kapcsolatban felveti, hogy az vajon gyerekeknek, vagy felnőtteknek való olvasmány és hogy a várandós anyák énekeljenek leendő gyermeküknek.Szerinte ugyanis a zenei nevelés már magzati korban elkezdődik.