Péterfi László a hagyományos fafaragásról és az ácsmesterségről írt „ Miért pont ács ” című elemzésében, Jézus apjára, Szent Józsefre utal, aki ács volt. A szerző magyarázata szerint a fa megmunkálása, az ember és a természet ősi kapcsolatára utal, amely tevékenység hazánkban is nagy múltra tekint vissza. E tevékenység újraélesztésére és népszerüsítésére a tanumány szerint az elmúlt 20  évben közművelődési intézményekben fafaragó szakköröket működtetnek pl. Miskolcon, Debrecenben, Szombathelyen, Kecskeméten, Zalaegerszegen. Olvashatunk a Népművelési Intézet által szervezett fafaragóTokaj táborokról, a 80 – as évek alkotóházairól és faragóházairól ( pl. Vas megyei Velem 1978-81, Tiszavárkony). Péterfi László szembeállítja a közművelődési intézet által szervezett szakkörökben zajló fafaragó munkát, melynek során nem a piaci kereslet alapján készített alkotásokkal, feledésbe merült technikákat, igényes formavilágot alakítanak ki és a piacra termelt alkotók tevékenységét, melynél a „minél kevesebb anyagból, minél kevesebb ráfordítással” elv érvényesül és ezeknél a munkáknál  felmerül a giccs problémája is Az írás végén a szerző tanulsága, miszerint a házak berendezésénél a fafaragónak ajánlott az együttműködés más szakterület képviselőivel ( pl. lakatos, hímzők stb.), illetve a 90-es években a faragók egzisztenciális problémákkal is meg kellett küzdeniük.