Horváth Károly a Folk hátán folk című írásában  a magyarországi táncházak helyzetét elemzi és szembeállítja azt a brit példával, akik példaszerűen szervezték meg a folk-életüket. Felteszi a kérdést, miszerint míg hazánkban a táncházas zenekarok (többek között Kolinda, Vízöntő, Malév – Kamarás, Kalamajka, Téka) miért nem tudtak olyan hatásosak lenni, mint pl. a flamenco. A továbbiakban azt is taglalja a szerző, hogy kezdetben miért alakult ki ellentét az autentikust pl. mezőségi füstszagú kontrán játszó zenekarok és a feldolgozók tábora között. A parasztzene, a népi kultúra nemzeti identitástudatunkra gyakorolt segítő hatását emeli ki, beleértve azt a környező országokban élő és az emigrációba került magyarok gyermekeire tekintettel is. Horváth Károly szerint a magyarságnak örülnie kell, mert sok nemzet nem rendelkezik olyan sokszínű népzenével, mint a magyar.