Karácsony István tanulmányában a dudának, mint ősi hangszernek a történetét mutatja be. A Kisázsiából, vagy Indiából származó zeneszerszámot az idők során többek között Néró császár is használta, de a honfoglaló magyarság eszköze is volt. Később Bonfini ír Mátyás király dudásáról, majd olvashatunk a Balassa János huszár seregében minden században szolgáló dudásokról, illetve a duda törökök általi használatáról. A XVII. századtól a a főúri katélyokban a nyugatizmus elterjedésével a duda  használata visszaszorult,  helyette a parasztság és cselédek zenéltek vele. Később a pásztorok kedvelt hangszere, majd a pásztorkodás ( a használók ipari üzemekben történő elhelyezkedésével), a zenés alkalmak megszűnésének következménye, hogy az 1960–as években Manga János már csak 16 dudást talált. A legtovább Nógrádban, a Palócföldön megmaradt  hanszeren játszók közül a táncházmozgalom első évében 4–5 adatközlőt találtak pl. Seres Imre, Szikora János). Megtudhatjuk azt is Karácsony István írását olvasva, hogy Csoóri Sándor 1976–ban beindította a duda tanszakot.