Szerényi Béla Requiem című hagyománytörténeti írása a tekerő elnevezésű népi hanszert mutatja be. A tekerő nélkül Szentesen, Csongrádon, Kiskunfélegyházán és sok–sok alföldi faluban és tanyán elképzelhetetlen volt egykoron a lakodalom. A tanulmány ismerteti a továbbiakban a tekerő történetét, mely szerint az a XI. században ismert volt Európában, Magyarországon pedig a XV. századbtól igazolt a jelenléte. Kodály Zoltán 1943-ban a magyarság Néprajza IV. kötetében azt írja, hogy  már csak Szentesen használták e zeneszerszámot. 1939-ben még sikerült 17 tekerőst találni (Dincsér Oszkár népzenekutató újsághirdetésére),majd a háború alatt a tekerőn játszó zenészek a fronton szolgáltak (Bársony Jószef és Hajdú József tekerősök a Don–kanyarból jöttek vissza),majd az 50-es évekre a paraszti kultúra lassan elhalt. Sárosi Bálint népzenekutató már nem tudta a dél–alföldi kutatóúton élő hagyományként rögzíteni a tekerőmuzsikát. Szerényi Béla a tanulmány többi részében a tekerővel kapcsolatos kutatásokat és gyűjtéseket ismerteti: 70-es években lelkes fiatalok által egy tiszaalpári tanyán Bársony Mihály tekerő-klarinét- és citerajátékosnál tett látogatásról, a 80-as évekből pedig többek között a Bartha Z. Ágoston– Havasréti Pál– Berán István általi gyűjtésekről.