Cikkek ábécé sorrendben
Beleszülettem a népművészetbe
Beszélgetés a 75 éves Béres Jánossal
- Lapszám: 2005/2
- Kezdőoldal: 48
- Műfaj: riport
- Szerző: Hollókői Lajos
- =>
Hollókői Lajosnak a 75 éves Béres Jánossal, a pedagógus-előadóművésszel, az Óbudai Népzenei iskola tanárával készített interjúját olvashatjuk a Beleszülettem a népművészetbe című öszeállításban. A sokoldalú szakember beszél az írásban az életútjáról ( Nagybátorban született, Miskolcon és Sárospatakon járt gimnáziumba, tagja lett a NÉKOSZ-nak, a Muharay együttesből a Honvéd együttesbe került, tagja volt az Állami Népi Együttesnek, egyik kezdeményezője az 1972-ben induló Táncházmozgalomnak, az Óbudai Népzenei Iskola szervezője stb.). A furulyán játszó zenésztől megtudjuk, hogy hivatásos előadóként legalább 6 ezer fellépésen szerepelt, többek között Ausztráliában és Új-Zélandon is, de hazajőve Hernádvécsén a Béres Trióval (Béres János, felesége, Szőlős Beatrix és testvére Béres Ferenc) előadást tartottak a falu többszáz éves iskolaépületében Elmeséli azt is, hogy politikai okok miatt 8 évig ki volt tiltva a Magyar televízióból. Béres János szerint, ha újra kezdhetné az életét, ugyanezt az életuta járná be.