XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 25
 =>  
„Táncfolklorisztikai szakirodalmunkban a dramatikus táncokkal foglalkozó dolgozatok és összefoglalások szinte mindegyike említi a nyugat-dunántúli »Bene Vendel táncá«-t és a »Savanyó-játék«-ot, a zalai lakodalmak pantomimikus játékait. Ezen említések általában közvetve vagy közvetlenül Pesovár Ernő leírásán alapulnak, amelyet a Tánctudományi Értesítőben tett közzé 1969-ben »Két táncpantomim. Bene Vendel tánca és Savanyó játék« című tanulmányában. Ezeket a szokás-táncokat nagyjából azonos előfordulási területükön kívül összeköti az is, hogy mindkettő egykori halotti táncokkal kapcsolatba hozható elemeket tartalmaz és mindkettő valóban élt személyek, XIX. századi betyárok nevéhez, illetve a nevükkel énekelt dalhoz kapcsolódik.” – írja a Tánctudományi Közleményekben (2010. 2. sz. 85–89.) is megjelent tanulmányának bevezetőjében Vas János „Panyiga”.