XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 31
 =>  
Érdi Bukovinai Székely Népdalkör 2021-ben megjelent lemezét Kóka Rozália ajánlja.
„A lemezen szereplő, többnyire a bukovinai székelyek által megőrzött népénekek, legendák, mondák több mint két évezredet fognak át. Ezek a kis lélegzetű népi alkotások összekapcsolják az időszámításunk előtt, Názáretben született Szűz Máriát, a világ megváltójának, Jézusnak az édesanyját, a 970 körül Esztergomban világra jött és 1038-ban Székesfehérváron elhunyt első államalapító királyunkat, Szent Istvánt, valamint a Lengyel Királyságban, 1046 körül született és 1095-ben Nyitrán elhunyt Szent László királyt. Mindhárman már ifjú korukban egész életüket felajánlották az Úrnak, hogy azután ki-ki, küldetése szerint betöltse a hivatását. Szeretettel ajánljuk e megtartó hagyomány, e csodákkal, látomásokkal, elragadtatásokkal vegyes »fényből és sárból gyúrt világ« megismerését a XXI. század emberének”