XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 21
Műfaj:
 =>  
Ifj. Tímás Sándor a „ Sommer Music Fest” elnevezésű, 10 napos mosenbergi népzenei tábor eseményeit mutatja be számunkra. A tábor, melynek megálmodója Rüdiger Oppermann (nemzetközileg elismert hárfaművész), a régizene, a worldmusic, a jazz, a folk, az etno–és hagyományos népzene illetve a különböző mozgásművészetek nemzetközi alkotóműhelye. A szerző a rendezvény programjait különböző szempontok alapján csoportosítja. Népzenei irányzat alapján: afrikai, amerikai, indiai, cigány, balkáni, francia, breton, zsidó, német és magyar zene– tánc volt látható és hallható a Sommer Music Fest–en, ami egyébként gyermekbarát „kinderfreundlich” eseménynek számít, mert gyermekek is részt vettek rajta. Az előadók az alábbi hangszereket szólaltatták meg a fesztiválon: duda, gitár, hárfa, tekerő, mandolin, fúvós, harmonikák. Dirk Hambourg pedig Kanállal és szájharmonikával szerepelt a nézők előtt. A helyszín Mosenberg, Kassel közelében helyezkedik el egy terasszerű képződményen, így a kilátás festői a helyről. A végén ízelítőt kapunk a tábor napirendjéről, mely szerint minden reggel koncert, majd 8-10 helyszínen tanfolyamok, a teázóban alkalmi bandák  játéka, az esti órákban koncertek és táncházak várták az érdeklődőket. Vasárnap pedig a zenészek CD-inek árusítása következett.