XLI. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2022. április 1–3.
Lapszám:
Kezdőoldal: 25
Műfaj:
 =>  
Ifj. Tímár Séndor a Magyar Klezmer sztori–ban az együttes megszületését és a zenekar történetét mutatja be. A „sztori” szerint három muzsikus, akik a Kolompos nevet viselték, Villő álnéven szerepeltek, valamint a Lelle Együttes pár táncosából és a  Hekiből álló csapat 1988–ban Lipcsében a Táncházfesztiválon léptek fel. Majd ebben az évben a Téka táborban Kolompos néven játszottak és ott találkoztak Tilo Baumbach– al, aki Lipcséből érkezett mezőségi táncokat tanulni. Majd következett 1991 Lipcse (Táncházfesztivál), 1992 július Mosenburg, 1993. május Perbál (a Kolompos és Tilo 130 perces műsoranyagot készít), 1994 május Lipcsei Táncházfesztivál. Az eseményen már nemcsak a Kolompos tagokból állt a Klezmer zenekar, hanem Balogh Edina és ifj. Tímás Sándor mellett, Csente Tibor (bőgős) és Porteleki Zoltán(cimbalmos) muzsikált az együttesben. A szerző szerint a Magyar Klezmer erőssége,hogy két különböző zenei világot mutatnak be és sikerüket mutatja a berlini  Nemzetközi Tánc– és Zenei Fesztiválra, a klezmer muzsika európai fellegvárába történő meghívásuk. Az eseményen Magyarországot a Klezmeren kívül Balogh Kámán és Major László is képviselte. Ifj. Tímás Sándor szerint a sztori a későbbiekben is folytatódik.