XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 16
Műfaj:
 =>  
K. Tóth László készített interjút Szomjas György filmrendezővel, aki első két filmjével olyan magyar modellt teremtett, mint amilyet a Halmos Béla és Sebő Ferenc nevével fémjelzett fiatalok teremtettek a zene világában. Az interjú során a filmrendező az alkotásairól mesél nekünk. A két nagyjátékfilmjében (Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek) dokumentálja, hogy Szomjas György felfedezte a népi kultúrát, a Kopaszkutya című filmjében visszatért a rock-hoz. Elmondja a neves szakember, hogy a Vagabond című filmjével a táncházas kultúrát szerette volna bemutatni és néhány alkotása ( pl. Könnyű testi sértés, Falfúró), a városi folklór megnyilvánulásait mutatja be. A Kossuth-díjas filmrendező dokumentumfilmjeinek témái a népzene világából valók és elmondja többek között Szomjas György, hogy pl. a Talpuk alatt fütyül a szél című alkotás előtt Szűcs Sándor etnográfus írásait használta fel a film rendezésénél. K. Tóth László kérdéséből megtudjuk, hogy az idei Táncháztatlálkozón az érdeklődők egy csokrot láthatnak a szakember filmjeiből, pl. a Vagabondot is megtekintheti a közönség.