Nyitólap arrow Feneketlen a múltnak kútja...
Feneketlen a múltnak kútja... E-mail

Megrendelés

Wagner Péter: Feneketlen a múltnak kútja...Wagner Péter: Feneketlen a múltnak kútja...
Szék népi építészetének dokumentumai

Fényképek és felmérési rajzok a hetvenes évek elejéről

A kiadvány 2.200,- Ft + postaköltségért, a megrendelés kitöltésével, közvetlenül a szerzőtől vásárolható meg.


Bevezetés
Szék, ez az akkoriban igencsak eldugott, nehezen megközelíthető mezőségi falu a magyarországi fiatalok körében a hatvanas, hetvenes évek fordulóján erőteljes, élő néphagyománya, viselete, zenéje és tánca okán vált ismertté. Szinte minden Erdély-járó magyar fiatalember megfordult itt, sokan közülük rendszeresen visszatértünk Székre. Visszatértünk, mert itt megtaláltunk mindent, amire egy fiatal embernek szüksége van, kalandot, romantikát, bizonyos fajta egzotikumot, értékes és tartós emberi kapcsolatokat, vidámságot és kikapcsolódást, de megtaláltunk még valami, ezeknél sokkal fontosabb dolgot, a múltunkat, a gyökereinket, a szilárd alapokat, amelyekre egy egész élet, egy sokkal egészségesebb társadalom épületét fel lehet húzni. És találkoztunk egy régen elvesztett, vagy inkább soha sem volt, mert odahaza nem lehetett dologgal, az identitásunkkal. Azzal, hogy magyarnak lenni jelent valamit, hogy valahová, és éppen a magyarsághoz tartozni igenis nagyon jó dolog. Szék, ez a hagyományait szigorúan, pontosan és nagyon sokáig megőrző falu különösen alkalmas volt ezeknek a tapasztalatoknak a megszerzésére, és ezeknek az érzéseknek roppant intenzív módon való átélésére. Hiszen már Kolozsváron lehetett látni a leányokat a Telefonpalota mögött, a Malomárok mellett, a kimenőnapjukon korzózni, énekelni és táncolni, szépséges, fekete-vörös viseletükben, fekete fejkendőjükkel, amelyben valahogyan mindnyájan kicsit öregebbnek látszottak, de méltóságteljes tartásukat és mozgásukat mindig ellensúlyozta a vidámságuk, hiszen fiatalok voltak ők is, akárcsak mi. A legényekkel már inkább a táncban találkoztunk, ahol annak ellenére nagyon jól megértettük egymást, hogy a világaink között meglehetős távolság létezett. Együtt ittunk, dohányoztunk, táncoltunk és beszélgettünk azokról dolgokról,amelyek mindannyiunkat érdekeltek, lányokról, munkáról és a jövőről. A viselet, a zene, az ének és a tánc mindegyikünk számára a legnagyobb vozerőt képviselték, a tárgyi kultúra – talán a szövés és a hímzés kivételével – és az építkezés ezek mellett kissé hátérbe is szorultak. Mint a népi építészet iránt érdeklődő és igencsak fogékony építészhallgatót megragadott ennek a nem túl jellegzetes és szép, míves részletekben korántsem bővelkedő falusi építkezésnek a sajátos szépsége. Az a szépség, amely a funkcionális tisztaságban, a puritán megvalósításban és a formák sokszor spontán és elnagyolt, de mindig tiszta, karakteres, szigorú voltában nyilvánult meg. Az a szépség, amely bizony itt-ott a romantika, a rácsodálkozás, néha a szánnivaló, de mégis valahogyan büszke szegénység fővárosi szemünkre illesztett rózsaszínű szemüvegen át látszott csak szépségnek. És mégis... Ez a könyv nem más, mint a hetvenes évek első harmadában rögzített látlelet, dokumentumsorozat egy falu építészeti arculatáról, eltűnőben lévő építészeti kultúrájáról, amely falu a külvilág számára elsősorban nem erről volt ismert, nem emiatt volt jelentős. A kötetben huszonhárom épület felmérési rajzai találhatók, a hozzájuk tartozó fényképanyaggal együtt, mely az épületek megismeréséhez, állapotuk, karakterük rögzítéséhez, a rajzok értelmezéséhez feltétlenül szükséges. A fentieket további fotográfiák egészítik ki, a falu akkori képének, az utcáknak, az archaikus építési formáknak, jellemző épülettípusoknak a bemutatásával. A fekete-fehér fotográfiák nem csupán az épületeket dokumentálják, hanem az azokat létrehozó és a bennük élő emberek mindennapjaiba is bepillantást nyújtanak. Nem véletlenül van ez így, hiszen az építés, az építészet mindig is a legalapvetőbb, legtermészetesebb emberi szükségletek, a lakás, az élet mindennapi kereteinek megteremtését szolgálja. Hatványozottan így van ez a falusi építészet esetében, ahol „idegen” beavatkozás, tudniillik, harmadik személy, az „építész” kiiktatásával, közvetlenül a felhasználó igényei szerint, az ő szellemi és fizikai képességei által valósul meg az építészeti alkotás. Ezek az épületek – természetesen valamennyi népi építészeti alkotással megegyezően – a funkció, a forma és a szerkezet hármas egységét valósítják meg a lehető legarchaikusabb, legegyszerűbb es ugyanakkor a legtökéletesebb módon. A dokumentumok keletkezésének körülményeiről A könyvben szereplő felmérési rajzok kivétel nélkül 1972 nyarán készültek. A fényképfelvételek 1970 és 1973 között keletkeztek, legnagyobb részük a felméréseket kiegészítendő 1972-ben. A felmérések elkészítésének célja, noha akkor magam csak harmadéves építészhallgató voltam, minden bizonnyal egy későbbi feldolgozás és publikálás volt. Akkoriban (és talán ma sincs ez máshogyan) az erdélyi magyar népi építészetből elsősorban a sokkal látványosabb és kétségkívül mívesebb, gazdagabb kalotaszegi és székelyföldi építkezés volt ismert és sokrétűen dokumentált. Természetesn sok publikáció foglalkozott a máramarosi és Beszterce-Naszód vidéki román faépítkezéssel és a dél-erdélyi szász emlékanyaggal is. A Mezőségnek, ennek a sokkal szegényebb vidéknek lényegesen szerényebb, kevésbbé látványos (ám legalább annyira jellegzetes) építkezéséről mintha megfeledkeztek volna a kutatók. Célom az volt, hogy a régies emlékanyagból, a hagyományos paraszti építkezésből a legjellegzetesebbnek mondható, legrégebbi épületeket, közülük is sok esetben a legrosszabb állapotban lévőket dokumentáljam. Akkoriban az egyes épülettípusokból még számos példa volt található, és noha az optimizmusra (már a pusztulás tekintetében) nem sok okunk volt, mégis a felmérés és a dokumentálás nem szisztématikusan, a teljesség igényével, hanem csupán a fontosabbakra, és elsősorban a típusokra koncentráltan történt. Nagyobb alaposságra egyrészt a rendelkezésre álló idő rövidsége, másrészt az anyag nagysága és valljuk be, a tapasztalat hiánya miatt nem volt mód illetve képesség. A felméréseket egy lelkes amatőr segítőtárssal végeztem, a méretek dokumentálásának hiányát a rajzok léptékhelyessége pótolja. Ez is mutatja, hogy elsősorban a tipikus és nem az egyedi megörökítése volt a célom. A felmérésekhez tartozó fényképek elsősorban „munkafotók”, azaz a későbbi feldolgozást segítendő készültek, a korlátozott anyagi lehetőségek miatt sajnos nem túl nagy számban. A többi felvételek egy-egy jellegzetes, de felmérésre nem került épületet ábrázolnak. A felmérések és a fényképek mellett számos rajz készült, melyek ezen a helyen nem kerülnek bemutatásra, mivel elsősorban az építkezés karakterét, egyszerű rusztikus szépségét ábrázolják, a szubjektumon átszűrve, sokkal inkább esztétikai, mint műszaki igénnyel, avagy dokumentumszerű hűségre törekedve. Ez utóbbi tényt azért tartottam szükségesnek megemlíteni, mert az, hogy ezek az épületek több-kevesebb műszaki igényességgel dokumentálásra kerültek, nem csupán a tudományos édeklődés, hanem legalább annyira egy eltűnőben lévő világ iránti – valljuk be őszintén, sokszor romantikus – vonzalom, a gyökerek és a múlt cserepeinek megőrzésére való törekvés és főként az épületekben rejlő építőművészeti aspektusok, a tiszta funkcionalizmusnak térben, tömegben és végtelenül egyszerű helyi anyagokban olyan „alkotók” által való hallatlanul erőteljes megjelenítése, akik ennek a tettüknek nincsenek is tudatában. Nagyon röviden összefoglalva: egy pályára készülő építésznövendék minta-keresésének, nyugodtan mondhatjuk, szellemi és morális példakép iránti vágyának kifejeződései is ezek a rajzok és fényképek. Most már, harminckét év elteltével, jó pár épülettel a hátam mögött, biztosan állíthatom, hogy noha soha sem használtam fel ezeknek az épületeknek a formáiból semmit, építészi tevékenységem szellemi vezérfonalát mégis ezek (és számtalan társuk) adták: a múlt, a hagyomány, az elődök szellemi és fizikai teljesítményének tiszteletét, a modern építészet alapjaként a funkció, a szerkezet és a forma hármas egységét, valamint az egyszerűség és az őszinteség erejébe vetett hitet. Fentieket is számításba véve nyíltan beszélhetünk ezeknek a dokumentumoknak a hiányosságairól és az erényeiről egyaránt. A rajzok nincsenek pontosan beméretezve. A szerkezeti részletek sokszor hiányosak, vagy teljesen hiányoznak. Az épületek jó részéhez nem készült metszet. Ezek a hiányosságok összefüggésbe hozhatók a rövid időn belüli feldolgozás reményével (ez esetben még utána lehetett volna járni bizonyos részleteknek). A szerkezeti megoldások ugyanakkor nagyon egyszerűek, részletszegények, tipikusak és egyéb tájegységekről, részletesen dokumentált példákból jól ismertek. Megbocsáthatatlan azonban, hogy a telkekről, amelyeken az egyes épületek álltak, nem készült legalább vázlatos helyszínrajz. Roppant sajnálatos, hogy a fényképek között igen kevés az utcakép és, hogy a falu jellegzetes fekvéséről, a lágyan hullámzó mezőségi dombok közé való szépségesen szerves beilleszkedéséről, a táj és építészet egységéről egyáltalán nem készült felvétel. Akkoriban sajnos mit sem tudtam még arról, hogy az épület és környezete közötti kapcsolat sokszor lényegesebb magánál az épületnél, de legalábbis egyenrangú vele. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy ezek a rajzok és fényképek elkészültek, hiszen a dokumentált épületeknek csupán töredéke maradt fenn napjainkra, sőt hozzájuk hasonlók sem igen találhatók már. Nagyon jó, hogy az épületek berendezése mindenütt megörökítésre került, mert – noha belső felvételek, elsősorban technikai okokból, nem készültek – a belső terek milyenségére, térhatására, megjelenésének lényeges jellemzőire – megintcsak az ismert tipikus berendezési tárgyak segítségével – pontosan következtethetünk. Szerencsére a lakóházak legartisztikusabb és ugyanakkor egyik legjellemzőbb berendezési tárgyáról, a kályháról több felmérés is készült és, hogy a lakóépületek mellett gazdasági épületek, csűrök, ólak is szerepelnek a dokumentumok között. Ugyanis az utolsó régi madaras kályhát alighanem 2003-ban, az utolsó jármos csűrt talán még a nyolcvanas években bontották le. Ahol erre lehetőség volt, a képeken igyekeztem a tulajdonost is bemutatni, hiszen az építtető és az épület közötti szoros kapcsolat a tradicionális falusi építészetben hatványozottan jelen van, az életforma és annak kerete között roppant erőteljes szellemi és fizikai megfelelés áll fenn.

Wagner Péter
folkMAGazin a Facebook-on  
  folkMAGazin
Nyitólap
Jubileumi év
Online lapozó
Lelőhelyek
Előfizetés, megrendelés
Cikkek és fotók beküldése
Kapcsolat
Látogatók
60 online vendég