XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
Lapszám:
Kezdőoldal: 33
 =>  
„A 18-20 tagú zselyki zenekart azért kerestük meg, hogy megtudjuk, hogy az egyház kötelékén belül alakult, karmester irányította zenekar milyen szerepet kapott a falu életében. Zselykre nem lehet csak úgy, véletlenül betévedni. Valamikor még két út is vitt oda, ma már csak egy járható, az is csak száraz időben. A zselykiekkel beszélgetve aztán kiderül, hogy nem is annyira elzárt ez a falu sem, hiszen több írás is született róla (főleg Wass György tollából), s szinte egymást váltják az ide látogató néprajzosok, táncosok, énekesek, filmesek. A falubeliek mindannyiszor örömmel mondanak el mindent, amit Zselykről tudnak. Engedjék meg, hogy a fúvószenekar bemutatásakor egyszerre hagyatkozzunk a zenekar tagjainak visszaemlékezéseire és egykori tanítójuk, Wass György kéziratára” – olvasható a Zselyk községet és annak zenei életét bemutató írás bevezetőjében.