Kozák József Karácsonyi jelképek című írása a karácsonyi ünnepkör jelképeinek eredetét, és e keresztény ünnep ősi napkultusszal történő kapcsolatát ismerteti cikkében. A szerző többek tismerteti, hogy a téli napforulót a pogány kultuszokban a fény újjászületéseként ünnepelték, amikor is a fény győzedelmeskedik a sötét felett. Kozák József szerint dec. 24. éjjele az elmúlás és az ujjászületés egyidejűsége, az állandó körforgásd szimbóluma. A továbbiakban a kör jelkép formáiról olvashatunk pl. a kört idézi a Nap (pogány kultuszok isteni képmása, de Jézus gyakran a Nap jelképeivel ruházza fel magát), hallhatunk az adventi koszorúról (kör alakú), de az Ómagyar Mária siralomról is („világ világossága“). Megtudjuk, hogy napjaink karácsonyi jelképe a feldíszített fenyő német nyelvterületről származik és szintén a fényt jeleníti meg (lakkszerűen fénylő gyantát ereszt), vagy, hogy a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó Luca nap, a lux (fényt jelent) szóból ered. Hallhatunk még a finnugor és altáji népek körosztó sámándobjairól, mint a kör megtestesítőjéről, illetve a dob kereszt formájú merevítőjéről. A hagyományos magyar karácsonnyal kapcsolatban megjegyzi Kozák József, hogy ezen a napon éjfélkor megtalálható kellék az örökzöld, a díszítetlen fenyők, fénylő gyertyák, körtáncok és duda vagy orgonaszó. Az írás végén a szerző a magyar karácsony kifejezés eredetét taglalja. Véleménye szerint a szó nem szláv eredetű, hanem a kerecsensólyom (őseink totemmadara) nevéből származik, mivel a feudális Magyarországon általános szokás volt az újévi sólyomröptetés.