XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
Lapszám:
Kezdőoldal: 28
Műfaj:
 =>  
Dezső László Népzene a BNV-n című kritikájában a zene manipulatív hatalmáról beszél, melyet szerinte már mások is felfedeztek (pl. Lev Tolsztoj, Bartók, Kodály, Adorno) Mindezt az idei Budapesti  Nemzetközi Vásár gyenge zenei egyvelege alapján vázolta fel, mivel egyetlen rendhagyó sörsátor akadt, ahol autentikus népzenét játszó együttes, a M.É.Z. muzsikáját lehetett hallgatni. Az 5 tagú zenei formáció tagjai (Thurzó Sándor: gitár, brácsa, bendzsó, vokál, Pálvölgyi Ádám: Basszus, mandolin, Péter János:ír furulya, Kuklis Henrik: dob, ének, Turáni Csongor: hegedű, mandolin) jó humorú, szimpatikus zenével szórakoztatták a közönséget. Az együttes neve rövidítés, ami annyit tesz, hogy Meg nem Értett Zenekar. Dezső László kérdésére válaszolva elmondták, hogy még nem jártak Írországban, de szeretnének eljutni oda és többek között megtudhatjuk azt is, hogy a nemrég alakult Ír–Magyar Baráti Társaság munkájába is bekapcsolódtak. Műsoros kazettájuk idén jelent meg és táncházuk a Virányosi Közösségi Házban minden hónap első és utolsó vasárnapján látogatható.