XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
Lapszám:
Kezdőoldal: 21
Műfaj:
 =>  
György Károly beszámolóját olvashatjuk a február 12-én, a Molnár utcai Belvárosi Ifjúsági Házban megrendezett táncházról, melyen a Nádas – mentéről, Kalotaszegről hívott zenészek játszottak. Az esemény előzménye a kalotaszentkirályi néptánctábor, melyen György Károly tanított és ahol megismerte Nonika Miklós prímást, aki életének legnagyobb élményét, a budapesti Molnár utcai szereplését  mesélte el. Mivel Kalotaszegen a hagyományos életforma hanyatlása  és a zenélési lehetőségek csökkenése miatt, a hagyományos bálokra, zenés alkalmakra már csak emlékeznek a zenészek, így jött az ötlet, hogy meghívják a kalotaszegi zenészeket Budapestre. A Belvárosi Ifjúsági Házban létrehozott rendezvény, melynek létrehozásában Kallós Zoltán, Ötvös Györgyi és Lengyel László is szerepet vállalt eredményesnek mutatkozott, mivel az idős kalotaszegi zenészektől tanultakat hasznosították később a városi táncházakban. A rendkívüli eseményen, melyen többek között pl. Czilika Gyula, Berki Ferenc prímások Sztojka János és ifj Tóni Rudi kontrások játszottak, megjelent a Rádió Népzenei Magazinja, A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Inzézete számára felvette a muzsikát.