A folklór szerepe a színházban 1995-ben egy veszprémi színháztudományi konferencia felkérésére írtam ezt a vitaindító tanulmányt a folklór szerepéről a színházban, illetve a hazai és nemzetközi színházi kultúrában. Rövid dolgozatom természetesen nem tart igényt arra, hogy a továbbiakban alaptanulmányként szerepeljen a színháztudományban. Gondolataim egy néprajzos szerény eszmefuttatásai, aki a tudomány oldaláról szelíd pártütőként a színház labilis deszkáira kapaszkodott több-kevesebb sikerrel. A folklórt, mint a szellemi néprajz kutatási területére vonatkozó terminológiát, minden más társadalomtudomány elfogadta. Eredeti angol jelentése „amit a nép tud” vagy „néptudomány”. Ez a kutatási terület vonatkozik ránk, a mindenkori kortársakra, városban vagy falun élőkre, az ismert antik kultúrákra és a természeti népekre egyaránt. E tudomány kutatja többnyire ismeretlen szerzők történelem előtti időkben gyökerező óriási hagyományát és szellemi vagyonát. Egy-egy rítust, egy szokást, egy dalt, egy mozdulatot ezer és ezer generáció hordozott, mint esetleg életét meghatározó tudást.