A Szent László-hagyománykör kialakulása még a király életében elkezdődött, elterjedését elősegítette 1192. évi szentté avatása, de a korban uralkodó idoneitás elve (személyében a lovagkirályt tisztelték) is kedvezett viszonylagosan gyors és széleskörű térnyerésének. Az Anjou-korban, főleg Nagy Lajos idején az udvari kultúra, illetve a köznép egyaránt terjesztette. A királyi udvar mellett Várad volt a kultusz központja. A kultusz népszerűségét bizonyítja, hogy már a középkorban az egész országban elterjedt. Erdély, Dunántúl, Moldva és a Szepesség (pl. Csütörtökhely, Zsigra) egyaránt hozzájárultak a gazdag mondakör kialakulásához, amelyet egyetlen tájegység sem mulasztott el helyi sajátosságokkal színesíteni, népszerűsíteni.
Tampu Krisztián tanulmánya a Szent Lászlóról szóló mondák előfordulását a csángók körében vizsgálja.