XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
Lapszám:
Kezdőoldal: 20
Műfaj:
 =>  
Jászai Julianna készített interjút a Fonó zenekar tagjaival. A riport szövegét Új néven, tiszta lappal címmel olvashatjuk. Kiderül az írásból, hogy a Fonó zenekar eredetileg Hegedős néven szerepelt, majd a Honvéd együttes igényt tartott erre az elnevezésre, ezért változtatott nevet a zenekar. A tagok: Agócs Gergely, Herczku Ágnes, D. Tóth Sándor, Gombai Tamás, Kürtösi Zsolt és Szabó Gábor.Jászai Julianna, akik a Fonó Budai zeneházzal együttműködve dolgoznak. Feladatuknak tartják, pl. hogy a néphagyomány beépüljön az ún. magyar kultúrába és hogy az együttesnek külföldön nagyobb sikere van, mint idehaza. Agócs Gergely többek között beszél a world musicról, Herczku Ágnes pedig előadja, hogy Vasvári Pállal és Rossa Lászlóval készítettek egy dupla lemezt Hungarian World Music Orchestra címmel. Az együttes zenei tevékenységével kapcsolatban még kiderül, hogy a magyar mellett, cigány és román zenét is játszanak, a koncerteken pedig mindig hangsúlyozzák a Kárpát-medence kulturális egységét.