XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
Lapszám:
Kezdőoldal: 51
Műfaj:
 =>  
Stuber György Moldvai csángó dudások („síposok, csimolyosok“) tanulámy III. részében a moldvai síposokkal kapcsolatos hiedelmekről kérdezi Mesterke Gergely „sípost“, majd a moldvai dudaszó újraélesztésére tesz kísérletet. Mint már korábban megtudhattuk, Duma (Porondi ) Márton kivételével egyetlen csángó dudásnak sincs ép hangszere (sem Mesterke Gergelynek, sem Palack Antalnak). Meegtudjuk, hogy Stuber György elhatározta a duda újrakészítését a Petrás Incze János csángó alapítvány támogatásával, melyet Mesterke Gergely 1993 - ban kapott meg, Dima Mihály dudáját ifj. Csoóri Sándorral sikerült rekonstuálni 1997 - ben. Megtudjuk, hogy a Petrás Incze János Csángó Alapítvány eddig négy csángó népzenei kazettát adott ki korábbi gyűjtéseiből (pl. az 1991 - es albumot az 1973 - 1975 közötti gyűjtéseinek az anyagából). Stuber György célja a csángó kultúra megismertetése, ezért 1998 - ban kezdeményezték a csángóság kulturális védelmét és támogatását az Európa Tanácsnál, illetve a Domokos Pál Péter által „Európa legelfelejtettebb kisebbségének“nevezett csángóság önbecsülésének erősítés is célja a gyűjtőnek.