XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
Lapszám:
Kezdőoldal: 9
 =>  
A budai helyszín végre alkalmas volt a csángók kultúrájának színpadi bemutatására. Egy tágas színházteremben, kényelmes helyekről mindenki jól láthatta az előadást. Habár sokan arra számítottunk, hogy a jubiláló Zurgó lesz a műsor középpontjában, ez csak részben valósult meg. Műsorszámaik ugyanis teljesen betagozódtak az előadás szerkezetébe, még ha természetesen többet is voltak színpadon más szereplőknél. Sok, korábbi csángó rendezvényről ismert előadót láthattunk viszont, de minden ilyen alkalommal felbukkan egy-két új arc is, s a pesti táncházas zenészek, énekesek, táncosok mellett most is eljöttek a moldvai hagyományőrzők.  Nem könnyű – és esetleg igazságtalan is – valamely szereplőket kiemelni a tartalmas műsorból, de azért megemlítenék néhány olyan produkciót, amelyek rám nagy hatást gyakoroltak. A műsor első feléből a Zurgó vőlegénysiratója és az Egyszólam gyimesi nótái tetszettek a legjobban. Mindkét szám igazi profi zenészek, énekesek produkciója volt.